Bölcsész Lélekműhely

A szorgalmi időszak közepétől (a járványhelyzet miatt) jelentős változások lettek a felsőoktatásban: az újonnan bevezetett távoktatás miatt az oktatók számára legfeljebb videokonferencia segítségével volt elérhető a diákság. Az így kialakult tanítás során megismerhették a nappali tagozatos hallgatók is, hogy miként lehet jelen lenni és akár tevőlegesen is részt venni az órákon.

Cseke Péter pszichológus írása.

A technikai nehézségeken túl (például, hogy ki hogyan hallja vagy látja a többieket), az online tanítás korlátait is megtapasztalhatták azok az oktatók és hallgatók, akik ebbe kénytelen-kelletlen belekerültek. A heti rendszerességgel, online leadott tananyaggal nem minden esetben tudták a tanárok annyira magukkal ragadni a hallgatóságot, mintha a valóságos térben zajlódhatott volna le az adott óra. Teljesen átalakítani pedig a tantermi keretek közé tervezett órákat képtelenség, vagy igen nagyfokú újratervezést igényelt volna minden oktatótól, amit – elegendő idő híján – nem várhattak el a diákok.

A tanárok ezzel a – sokuk számára eddig – szinte ismeretlen távoktatási móddal nehezebben tudhattak olyan élő kapcsolatot kialakítani diákjaikkal, mint a korábban megszokott keretek között.  Ki kellett tapasztalniuk a videokonferencia adta kapcsolatteremtési (és -tartási) lehetőségeket ahhoz, hogy kellő biztonságban tarthassák meg az óráikat. Leginkább az okozhatott gondot, hogy a monitoron a diákok képét a megosztott képernyőn folyamatosan vizslatva győződhetett volna meg az oktató arról, hogy kinek mi megy át abból éppen, amit meg akart értetni a hallgatókkal, illetve a személyre szabott segítség megadása is meglehetős nehézségek árán valósulhatott csak meg.

A diákoknak is plusz elszántságra volt szükségük ahhoz, hogy hozzászóljanak az órán, hiszen az online térben nehezebben kezdeményezhetnek vagy tarthatnak fenn egy “jelentkezés”-t, ha például sok a hozzászóló. Ilyenkor egy észrevétel kinyilvánítása végett - a tantermi helyzethez viszonyítva előbb feladhatják a hozzászólási szándékukat, hiszen könnyebben “elszállhat az ihlet”. Nehéz átállni a korábban kialakított és jól megszokott órai interaktivitásról online üzemmódra.

Emellett több feladat hárulhatott éppen ezért a hallgatókra is, például több önállóan feldolgozandó feladatot kaphattak vagy sűrűbben kellett beadandó esszéket írniuk a tárgyhoz tartozó témákról. Nemcsak azok profitálhattak ebből a sorozatos számonkérésből, akik rendszeresen szoktak készülni az órákra, hanem azoknak is javára válhatott, akik szívesebben tanulnak dömpingszerűen, hiszen a folyamatos készülésre rákényszeríthette őket.

A megváltozott oktatási mód megismerése és elfogadása rugalmasságot és rengeteg találékonyságot igényelt mindenki részéről. A vizsgaidőszak kezdetéig a hallgatók már kialakíthatták azokat a csatornákat, amelyeken hatékonyan lehet órát látogatni, anyagokat megosztani és kapcsolatot tartani tanáraikkal, így felkészülhettek az online megmérettetésekre

A vizsgaidőszak legnagyobb kihívásai a tanárok részéről

Ahogy láthattuk, a szorgalmi időszak is kihívások elé állította ebben a félévben a tanárokat és a hallgatókat egyaránt, a vizsgaidőszakban sem lesz ez másképp. A legnehezebb a tanároknak a vizsgáztatás módja lehet mostanság. Ma akaratlanul is meghallgathattam egy fogorvosi karon tanító tanár őszinte kifakadását (ugyanis éppen a fogamat kezelte), aki éppen kollégájának (mert ő is belibbent az orvosi szobába közben) azt ecsetelte, hogy mennyire bosszantja őt az a tehetetlenség, amikor visszaélésekre utaló magatartást tapasztal az online vizsgáztatás során a hallgatók részéről. Olyan cinikus humorral fűszerezett célzást tett mindössze, hogy:  “…nem Mark Zuckerberget akartam levizsgáztatni.” (Értve ezalatt az általa /M. Z./ létrehozott közösségi média felhasználói oldalát, és azon belül bizonyára a “leleményes“ vizsgázó azon ismerőseire gondolhatott, akik közül néhányat valószínűleg segítségül hívhatott a vizsgájának sikeres teljesítése érdekében). Az orvosin egyébként több vizsgát is élőben tartanak meg (bölcs megfontolásból). A csalás adta lehetőségeket meglehetősen nehéz lehet kiiktatni az adott helyzetben, ezért érdemes a tanároknak a vizsgáztatási módszereket a szituációhoz mérten átalakítani, és erre felkészíteni vizsgázóikat is.

Miképpen tudhatnak megbizonyosodni a tanárok a diákok valódi tudásáról? Az is megoldás lehet adott esetben, hogy megkérik a vizsgázókat arra, hogy kezeiket is tegyék láthatóvá, hogy ne tudjanak esetleg az online térben segítséghez jutni. Ez tán nem olyan nagy kérés, ha tiszta vizsgahelyzetet akarnak teremteni. Van ennél azonban egy sokkal lényegesebb szempont is.

Talán a legmegfontoltabban úgy járhat el a vizsgáztató, ha olyan összefüggés felismerését próbálja számon kérni a diákoktól, amely a tananyag elsajátításán alapul.

Ha egyedül eddig még nem is jutott volna el, azért kideríthető a vizsgáztatás során, hol akadt el a hallgató az odavezető úton, és lemérhető így is a tudása. Az ilyen jellegű feladat nem olvasható ki valószínűleg semmilyen más forrásból hirtelen és könnyedén, hiszen a tanár az általa megtanított tudást a maga egyedi módján kérdezheti ki hallgatójától. (Ezt úgy értem, hogy egy bizonyos témakör sokféleképpen feldolgozható. Akár úgy is, hogy új szempontból láttatják annál, mint ahogy az a forrásokban fellelhető annak, aki vizsgahelyzetben arról hirtelen tájékozódni kívánna.)

Ebben nemcsak a tényismeret, hanem az önálló gondolkodási készség is szerepet játszhat, és ekkor nemcsak az információ visszaadásán van a hangsúly, hanem annak felhasználási módján. Ez pedig nem kipuskázható. Ha egy olyan közös gondolkodásba vonja be a vizsgázót a tanár, amelybe az elsajátított tudását használva képes csak becsatlakozni, akkor a vizsgán még újszerű felismerésekhez is eljuthat a hallgató. Sokak elmondásából és saját tapasztalatomból is tudom: ezek a vizsgák, vizsgáztatási módok voltak a legmaradandóbb élmények.

A vizsgaidőszak legfőbb nehézségei a hallgatók számára

Nagyfokú önnállóságot és teherbírást igényelhet most a vizsgaidőszak is a hallgatók részéről. Minden nehézség (például: a kényszerű bezártság elviselése, az esetleges kényszerű hazaköltözés vagy a családokat ért egészségügyi krízisek és anyagi megpróbáltatások) ellenére elérkeztek a tanév végéhez, és számot kell adniuk a nagy nehézségek árán megszerzett tudásukról. A tanárok legnagyobb igyekezete ellenére is sokuknak a szakirodalmi források hiányával kellett szembenézniük már a szorgalmi időszak során is. Noha sok elérhető az interneten, de bizony akadnak olyanok is, amiket csak könyvtárban lehet megtalálni (akár egyiknek-másiknak csak helyben olvasható példánya van). A társas kapcsolatok terén is sokan hiányt szenvedhettek és a szabadidős tevékenységek is megritkultak, amit többnyire mindenki nehezen visel.

A szociális készségek terén (például az egymással való szolidaritás és kooperáció terén) ugyanakkor remélhetőleg sokat fejlődhettek a hallgatók az egymásra utaltság okán. Amennyi nehézségük adódik, annyi segítséget is adhatnak egymásnak. A járványügyi helyzet indokolttá teheti a fokozatos feloldásokat, de a félelem és az óvatosság mindenkit bizonyos mértékben érint.

Mit tehetnek magukért és mit egymásért a hallgatók?                                                 

Magáért mindenki annyit tehet, hogy megfelelő mértékben felkészül a megmérettetésekre. Megtanulhat a maga módján relaxálni, hogy jobban kezelhesse a teljesítményhelyzetből fakadó szorongását. Fontos, hogy jól ossza be a tanulásra szánt idejét, és figyelmet fordítson – a maga igényei szerint – a testi-lelki egészségére is.

Olyan részcélokat érdemes felállítani a vizsgák teljesítése kapcsán, ami teljesíthető. Érdemes bekalkulálni a családi rendezvényeket és a baráti találkozókat is, hiszen nemcsak tanulásból áll a világ! Mindennap kell időt szánni a feltöltődésre is, hiszen az intenzív koncentráció sokat kivehet mindenkiből! (Iktassanak be olyan játékot vagy sportot vagy egy levezető filmsorozatot, ami örömöt jelent és kikapcsolódást hozhat, hogy megszakítsák néha a tanulás monotonitását!)

Remek ötlet lehet az évfolyamtársakkal és csoporttársakkal egyeztetni, hogy kinek milyen anyaga van a vizsgákhoz, hiszen ez akár közös együttműködéshez is vezethet a tanulás során. Miért ne foghatnánk fel a vizsgára készülést egyfajta csoportprojektnek is? Akár eljuthatnak egyikükkel-másikukkal odáig is, hogy megvitathassanak közösen  egyes témaköröket és vizsgatételeket, hiszen abból lehet a legtöbbet tanulni – arról nem is beszélve, hogy az együtt elért eredmények össze is kovácsolhatnak barátságokat.

Az önálló tájékozódási képesség, az együttműködés és a nyitottság a legfontosabb erények közé tartoznak a munkaerőpiacon is, hát kezdjék el fejleszteni idejekorán!

Mi az elért cél igazi eredménye?

Egyáltalán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a részcélok elérésekor hátra lehet dőlni, hiszen meg is kell pihenni, hogy áttekinthessük az utat, amit bejártunk! Mindenki vessen számot azzal a munkával, amit megtett, és legyen vele elégedett, hiszen ennyit tudott a sikere érdekében tenni. Azt is fel lehet mérni ilyenkor, hogy valóban ennyit tudott-e tenni, vagy ennél akár többet is tud még magából mozgósítani. Ez ha elégnek bizonyult, akkor jutalmazza meg magát! Minden egyes vizsga teljesítésekor képzeletben veregesse meg olyan mértékben a vállát, amilyen mértékben megdolgozott érte! (Szerencsés esetben ez az eredmény a Neptunban is hasonló mértékben mutatkozik meg, bár nem feltétlenül kell egyeznie e két értéknek.)

A hallgatótársakkal, barátokkal – közös munka során – elért eredményért pedig közösen elnyert jutalmat is kell, hogy kapjanak. (Adjanak hálát egymásnak, hiszen kiérdemelték!) Fontos lehet ilyenkor egymással is megbeszélni, hogy mit gondolnak és mit éreznek az erőfeszítéseik által elért teljesítményük után. Nagy teher eshet le ilyenkor mindegyikük válláról, ami után megérdemlik, hogy kiengedjék a gőzt. Mi mást tehetnének, minthogy megünneplik együtt a közös diadalt?