Bölcsész Lélekműhely

Azt gondoltuk tavaszig, pontosabban a kijárási korlátozásig, hogy az otthonléttel megtakarítunk időt, és mennyi mindenre marad még belőle! Mindannyian azt reméltük, hogy most végre lehet a választott szakunkra, a szakmánkra is időt fordítani, és akkor elő a tanulmányokkal, az asztalon eltemetett szakfolyóiratokkal, a keményfedeles nagykönyvekkel, (a titokban dédelgetett tudományos cikkek megírását és – a krónikus ihlethiányból – félretett alkotásokat már fel sem hozom).

Cseke Péter pszichológus írása

Másképp lett. Mitől változott meg az elképzelés? Időt spórolunk, hiszen sem utazni, sem bejárni az egyetemre (munkahelyre) nem kell, és a baráti találkozók is secperc alatt megvalósíthatóak volnának, ha éppen ráérnének a többiek telefonálni vagy videocsetelni. Ők azonban többnyire nem érnek rá. Most valahogy kevesen fogadókészek, ha nincs leegyeztetve jóelőre. A szeretteinket ugyanúgy érintette a változás, és az őket érintő események is eltérítenek bennünket a napi megszokásainktól. Mindenki kapkod fűhöz-fához: ezt beszerezni, azt átszervezni, amazon segíteni, (mikor és kinek kell ezt vagy azt elintézni), vagy éppen szeretteiket akarják tanáccsal és felvilágosítással megóvni. Ugyanezt tesszük mi magunk is. Mentjük, ami menthető.

Az értékrendünket tükröző fontossági sorrend felállítása az időmenedzsment alapja

Ilyen veszélyhelyzetben a vészreakciók természetesek: megóvni lehetőleg mindenkit, akit tudunk, és megőrizni mindent, ami fontos nekünk. Megváltoztak az életfeltételek (az egészségünké és a megélhetésünket jelentő munkánké egyaránt), amelyek eddigi létbiztonságunkat jelentették. A diákokat ugyanígy megrázta, hogy kihúzták alóluk az oktatási intézményeket, megelőzve ezzel a járvány terjedését. Ki kellett alakítani a távmunkát, esetükben: a távoktatást.

A megváltozott okatatási formához a tanároknak és a diákoknak is hozzá kellett szokniuk, és hamarosan lezárul ez a tanév is, na de hogyan? Ezt is most kell még megtervezni, momentán cselekvési tervek készítésére kell hagyatkoznunk. Már semmi sem ugyanaz, mint egy hónapja volt. A megváltozott élethelyzethez történő folyamatos alkalmazkodás mentálisan terhel le bennünket, hiszen erőnkön felüli összpontosítást igényel. Hát ebben a nehéz helyzetben kell a teendőinket átlátni, megtervezni és kivitelezni. Ehhez célszerű (az értékeinket hűen tükröző) fontossági sorrendet felállítanunk, és a lebonyolításhoz (jól átgondolt és testreszabott) időbeosztást rendelnünk. Mindennek belátása is lelki megnyugvást hoz, nemhogy a megvalósítása! 

Átgondoljuk helyzetünket

Arra van szükségünk, hogy visszaszerezzük a uralmat a jelenlegi életünk irányítása felett! Érdemes rálátnunk a világ eseményeire is ahhoz, hogy jobban értsük annak környezetünkre (településünkre) és mikrokörnyezetünkre (családunkra) gyakorolt hatásait. Helyzet-, majd  állapotfelmérést végzünk, hogy a jelenlegi feltételek mellett gondoskodhassunk magunk és családunk igényeinek kielégítéséről. Feltérképezzük miként biztosíthatjuk a megélhetésünket. Ha emellett megőriztük az egészségünket, akkor talán belátjuk, hogy a mások egészségéért is felelősek vagyunk, ezért is könnyebb lehet kitartani az otthonmaradás mellett. Ha sikeresen berendezkedtünk már a létünket biztosító üzemmódra, akkor lehet merészebben is tervezni az igényeink mentén. Gondoskodhatunk családunk távol élő tagjairól, tágabb környezetünkről is, ha már mi biztonságban érezzük magunkat. Eszünkbe juthatnak azok a tevékenységeink, amelyeket folytatni akarunk a vesztegzáron belül is, és amiket át akarunk menteni a múltbéli életünkből.

Megtervezve kivitelezzük teendőinket (tudatosítva, hogy mire mennyi idő kell most)!

Attól függően, hogy ki mennyire szeret pontosan tervezni, már kezd kirajzolódni a cselekvési terv az idő függvényében is. Ekkor jön a gyakorlat, amelyet átültetünk (az eddig még nem pontosan ismert) új helyzet keretei közé. Ha például az ebédre szánt idő eddig fél óra volt, és abba még belefért egy kávé is az udvaron vagy a büfében (egy kis baráti csevejjel körítve), akkor megállapíthatjuk, hogy mostanában – a kockázatok miatt – nem megvalósítható.

Magunknak kell gondoskodnunk az élelmezésünkről, ha aggódunk a készételek megrendelésétől! Ehhez komolyabb előkészületeket igényel már a beszerzés is. (Az online történő rendelés akadályait meg sem említem, mert ott a véletlenszerűen felbukkanó szabad idősávok megnyitása ellenére is csak ritkán engednek bebocsátást az alkalomszerűen arra járó halandók számára.) Szóval temérdek időt igénybe vesz a megrendelés megismerése, bejáratása, de ha belegondolunk, akkor korábban is sok időt szántunk a nagybevásárlás megtervezésére és lebonyolítására, ha több hétre kellett előre gondolkoznunk. Megtanuljuk használni a modern kor kínálta házhozszállítási lehetőségeket, amit adaptálhatunk a jövőbeni (“normális” élet) keretei közé is, ami hosszú távon megtérülhet. Mindehhez  remek alternatívák társulnak, csak legyen kedvünk ahhoz, hogy felleljük!

Nemkülönben az ételeink házi körülmények közötti elkészítésének kivitelezéséhez! (Egy példával szemléltetve: teljesen abszurdnak tűnt az, hogy pár hónapja beszerezzek egy kenyérsütőgépet. Azóta mindennapjaink részévé vált a kenyérsütés, amely gondosan válogatott hozzávalókból, általunk kikísérletezett receptúra szerint, előző este beprogramozás alapján friss kenyeret készít nekünk reggelre. A szükség hozta!) Minderre  sokáig tartott felkészülni, a beszerzési és – indokolt esetben – a bevásárlási szokásokhoz hozzáedződni, hogy kellő óvatosságra és körültekintésre intsük magunkat.

A boltban történő bevásárlási lehetőséget (csakúgy, mint a kimozdulást bármi más okból) is átgondolhattuk ebben az időszakban. Beszerezve kesztyűt és maszkot, majd azokkal felvértezve kockáztatjuk meg az  érintkezést másokkal, amely élelmiszervétel mellé vírusbeszerzést és továbbadást is nagyobb valószínűséggel eredményezhet. Ha ez utóbbit a lehető legminimálisabbra szorítjuk vissza, azzal rengeteg időt spórolhatunk. Visszatérhetük újra a viszonylag gyorsan megvalósítható étkezésekhez, csak éppen ezt most saját otthonunk tárházáből: feltöltött kamránkban és hűtőnkben tárolt alapanyagokból készítjük el mi magunk (a lehetőségeket megismerve és a technikai vívmányokat alkalmazva). A végén még autodidakta (vagy netes portálokon képződött) újdonsült pékekké és szakácsokká is válhatunk!

Mi lehet ennek a folyamatos alkalmazkodásnak a mentális eredménye?

Ami nem öl meg, az megerősít, tartja a mondás. Hogyan is fejlesztheti ez a helyzet a személyiségünket? Mindenekelőtt azzal, hogy önállósodásunkat segítette elő ez a szükséghelyzet. A közösségi terünk beszűkülni látszik (kivéve, ha az online szociális terünket figyeljük), de nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is több időnk jut újra családunkra.  A velünk együtt élőkkel közösen együttműködve kell az eddig ismeretlen helyzeteket (és az esetleges problémahelyzeteket) kezelnünk, ami folyamatosan fejleszti ilyen irányú (kooperációs és konfliktuskezelő) képességeinket, és ezen felül számtalan közös élménnyel gazdagít bennünket.

Hát, ilyesmikkel vagyunk elfoglalva: alkalmazkodunk a körülöttünk zajló, egyre jobban begyűrűző, járványadta társadalmi berendendezkedéshez. Az új helyzetben felmerült nehézségekre keresünk újszerű megoldásokat, ami a spontaneitásunkból fakadó kreatív energiáinkat keltheti életre.

Mindennek hozadéka, hogy visszaszerezhettük és megerősítettük az irányítási képességünket, amelyből némi önismeretet és kellő önbizalmat is meríthetünk a további nehézségekkel történő megküzdéshez.

Ilyen módon megedzette lelkünket a szükséghelyzettel való megbirkózásunk, amely kicsiszolta fenti képességeinket, így ezekre a jövőben is bizton számíthatunk.

Ha a tér beszűkült körülöttünk, abból következhet az is, hogy másképpen viszonyulunk a rendelkezésünkre álló időhöz. A kinti világot nem kell egyelőre teljesen száműznünk életünkből, ezért szem előtt fogjuk tartani annyira, amennyire feltétlenül szükségesnek ítéljük meg, és amennyire a kockázatvállalásunk engedi. (Amikor egy hét után kimozdultam, akkor nagyon jólesett rácsodálkoznom újra a világra: a tavasz kérlelhetelenül tombolt odakinn, és ezt nagyon jó érzés volt magamba szívnom!) A kimozdulás időigényesebb lett, hiszen gondosabb tervezést és (elővigyázatosságból gyakorolt) óvintézkedéseket is magába foglal. Szükségesek bizonyos higiénés előkészületek és utómunkálatok, amelyek bizony több percig is elhúzódhatnak. A néptelen útvonalak felfedezése és kiválasztása szintén időigényes.

Az újratervezés szükségessége

Be kell járatnunk életvezetésünkhöz szükséges ösvényeinket a megváltozott élethelyzetben is, ahogy odakint, úgy otthon is. Amit a kinti világból nélkülöznünk kell, azt bent kell felderítenünk! Végre szánhatunk időt arra, hogy a közvetlen környezetünket is (újra) felfedezzük, és otthonosabbá tegyük, hogy az eddig csak házon kívül elérhetőt is biztosítani tudjuk, ha fontosnak érezzük! Ne szegje kedvünket, hanem fedezzük fel életterünket új szemmel.

Ami hiányzik a kint elérhető világunkból, azt valahogy pótolhatjuk otthon! Ami megtalálható, azt lássuk meg! Mindehhez most elegendő idő áll rendelkezésünkre otthon. Csak tudatosítsuk az időnk felhasználását! Ezt úgy érhetjük tetten, hogy leírjuk a napi tevékenységeinket, és megkeressük az igényeinknek legmegfelelőbb napi, heti és havi beosztást. Ez képet adhat állapotunkról is. Amennyiben a szorongásaink oldására áldozzuk időnk zömét, például: ha tengernyi időt pazarolnánk el látszólag felesleges időtöltésre, számítógépes játékra vagy bármi egyéb pótcselekvésre, akkor ezt vegyük észre, és kezdjük el felmérni más, talán fontosabb igényeinket és kötelezettségeinket is, hogy azok megvalósításához is hozzáfoghassunk.

Szembesítsük magunkat azzal, hogy jelenlegi tevékenységeinkre szánt időfelhasználást összevetjük a legfontosabb terveink megvalósításához szükséges idővel! Ezekhez a tervekhez illesztve láthatjuk csak tisztán az időmenedzsmentünk működését. Akkor derül ki, hogy arra használjuk-e az időnket, amire akarjuk, vagy elfecséreljük. A feladat elvégzése után érdemes kiengedni a gőzt,  azaz megjutalmazhatjuk önmagunkat egy-egy pompás ajándékkal. (Lehetőleg olyannal, amit mi magunk annak érzünk. Ha a játékot annak nyilvánítjuk, akkor azzal. Átkeretezve már is tudatosabban tudjuk kordában tartani.)  Vessünk számot  azzal, hogy mit terveztünk ebben a félévben (például: nyárig), és hol tartunk a megvalósításában! Tudatosítsuk magunkkal, hogy mit akarunk ebben az időszakban elérni! Megváltoztak az életkörülmények, de a célokat kijelölhetjük újra, nehogy elússzanak az idő óceánján!