Bölcsész Lélekműhely

A legutóbb arról írtam bejegyzést, hogyan tudunk találkozni az online térben barátainkkal, és milyen módon tudunk minőségi időt együtt tölteni karantén idején. Most arra szeretnék fényt deríteni, hogy miképpen hat azokra a fiatalokra a járványügyi helyzet, akik hazaköltözni kényszerültek (például azért, mert haza kellett költözniük az egyetemi városukból a kollégiumok bezárása miatt vagy azért, mert elvesztették munkájukat, ami a megélhetésüket biztosította).

Cseke Péter pszichológus írása

Azoknak a fiataloknak, akik nemrég bekerültek egy felsőoktatási intézménybe (vagy éppenséggel még más munkát is találva valamelyest önállósodhattak) március közepétől jelentősen megváltozhatott az élethelyzetük. Sokuknak ismételten, hosszabb időre vissza kellett térniük a szülői otthonukba. Vannak persze olyanok is, akik ugyanabban a városban  tanulnak (és esetleg ugyanott dolgoznak is), ahol a családjuk él, így az ő élethelyzetüket ez nem érinthette olyan jelentősen. Vagy talán mégis? Annyi bizonyos, hogy mindannyiuknak fokozottan alkalmazkodniuk kell a családjuk jelenlegi életéhez, illetve az együttélésből fakadó elvárásokhoz. A családjuktól való távolság korábban még biztosíthatta a szabadabb légkört a fiatalok számára, amit most otthon kell kivívniuk. A bizonyos fokú anyagi függőség most hazaköltözési - illetve együttélési kötelezettséggel is párosul, ami nem könnyíti meg a leválási folyamatot egyik fél számára sem. Anélkül pedig hogy alakulhat ki az önállósodás?

Kölcsönös egymásrautaltsággal járhat együtt a visszatérés

Számos előnye és hátránya is lehet ennek a kényszerű hazaköltözésnek. Minthogy a szülők  (szerencsés esetben) befogadóak, támogatóak velük, így a fiatalok segtségére ők is számíthatnak. A család számára az együttélés egyik legkézenfekvőbb előnye, hogy a fiatalok segíthetnek azon feladatok elvégzésében, amelyek az idősebb családtagok számára most nagyobb kockázatot jelenthetnek. Leginkább azokban a feladatokban, amelyek az otthonukon kívüli környezettel való érintkezéssel kapcsolatosak, mint például a bevásárlások és egyéb ügyintézések. Másik előnye, hogy a családi közösséget erősíthetik jelenlétükkel a mindennapokban érzelmileg és gondolatilag egyaránt. Újra megtölthetik az otthont fiatalos habitusukkal: lendületükkel, gondolkodásmódjukkal és érzelmeikkel. Szinte mindenre bevethetőek, amihez indíttatást éreznek. Persze a fonákja is lehet ennek az, ha esetleg csak abban segítenek, amihez ők kellő elszántságot vagy kedvet éreznek.

A nehézségek áttekintése

A hátrányok felsorolását azzal kezdeném, hogy valószínűleg több súrlódás adódhat a szülőkkel, ha ismételten és huzamosabb ideig alkalmazkodni kell az otthoni szabályokhoz. Ez a konfliktus onnan eredeztethető, hogy generációs szakadék tátong az egy otthonban élők között.  Nem várható el, hogy csak a fiatalok alkalmazkodjanak, hanem - kellő nyitottsággal közelítve - a szülők is beláthatják, hogy gyermekeik küzdelmei hasonló jelentőséggel bírnak a saját életük terén. Ha igazán elfogadják és szeretik egymást, akkor előbb vagy utóbb együtt kell valamiképpen áthidalniuk ezt a szakadékot a családtagoknak. (Amennyiben kellően jól oldották meg a tinédzserkorban tetőző szülő-gyerek konfliktust, akkor most is nagyobb sikerre, azaz kölcsönös tiszteletre és megértésre számíthatnak a felek.)

A fiatal felnőttkorban elkezdett függetlenségük megélése most újabb akadályokba ütközhet, ami kihívást jelenthet az együttélés során. Együtt kell megküzdenie a családnak a járványadta nehézségekkel, ami összetartást igényel, de közben a fiataloknak a bimbózó önrendelkezésükért is harcolniuk kell. Mindenképpen meg kell vívniuk ezt a harcot, hogy ne csorbuljon az önállósodási törekvésük. Érdemes egy olyan megállapodást kötni (például akár egy kölcsönösen elfogadott szabályrendszert felállítani) a szülőkkel, amellyel mindenki jól járhat. A fiatalokat ebben az életkorban mindenképpen érdemes bevonni a családi döntéshozatalba, hogy ők is magukénak érezhessék az otthoni feladatokat, de csak olyan mértékben, ami nem terheli meg őket. E mezsgyén kell balanszírozni a fiataloknak a szülőkkel együtt ahhoz, hogy a békés együttélés a járvány idején is megvalósulhasson.

Miben lehet hasznunkra mentálisan ez az összezárt élethelyzet?

Nagy megpróbáltatás lehet a kényszerű együttélés azért is, mert az összezártság felszínre hozhat lappangó konfliktusokat a családon belül. Ezekre sosem lehet számítani, ugyanakkor mindig jól érzékeltetik a családi rendszer működési hibáit. Érdemes ezeket úgy felfogni, mint olyan közösen megoldandó problémákat, amelyek a konfliktuskezelési képességünket fejlesztik és az együttműködési készségünket növelik.

Többnyire azért adódnak ezek a nehézségek, hogy a családon belüli kapcsolatainkban meg tudjuk oldani, ezért akár áldásként is tekinthetünk mindezekre. Vegyünk például olyan problémákat, amik ilyenkor gyakran adódhatnak! Mindenki másképp viszonyul a veszélyhelyzetekhez, de a vírus terjedése óvatosságra kell, hogy intsen! Ha valaki elmegy házon kívülre, hogy találkozzon számára fontos személyekkel, akkor azzal potenciálisan veszélyeztetheti a családtagokat. Ha bárkinek van egy olyan nélkülözhetetlen kapcsolata, amelyet csak a családtagjainak veszélyeztetése árán tarthat fenn, akkor mit tegyen? Féltjük szüleinket, ezért ne találkozzunk szerelmünkkel? A modernkori bonyodalmak új köntösben jelentkeznek járvány idején. Annyiféle értékrend van jelen társadalmunkban, és megannyi hozzáállás adódhat ilyenkor, amelyek áttekinthetetlensége lehetetlenné teszi a receptszerű megoldást, ezért állásfoglalásra nem vállalkozom.

Az talán a legbölcsebb döntéshez és megoldáshoz vezető út, ha ezeket a konfliktusokat is megvitatják otthon a családtagok, hiszen mindenkit másképpen (a maga módján) érint. Éppen ezért érdemes nyíltan beavatni családtagjainkat, illetve megkérdezni véleményüket, majd azután döntést hozni! A közös gondolkozás már önmagában sok hozadékkal járhat (példaként csak a saját önfeltárási készségünket, érzékenységünk vállalását említeném meg). Mennyi őszinteséget, bátorságot és határozottságot feltételez érzelmi kapcsolatainkért való kiállásunk! A másik oldalon pedig mennyi empátiát és nagyvonalúságot tanúsíthatnak felénk mindezért cserében! (Jóllehet ez egy kedvező olvasata egy konfliktus kimenetelének, de a falakba ütközés is járhat tanulsággal. Az tehet bennünket elég kitartóvá, áldozatossá és eltökéltté ahhoz, hogy megvalósíthassuk céljainkat.) Akárhogy is szemléljük a helyzetet: az egymásra utaltságban megtanulhatunk együttműködni családtagjainkkal, vagy felfedezhetjük  határainkat azáltal, hogy olyan megpróbáltatásokkal kerülünk szembe, amilyenekkel még soha.

Határaink közös kijelölése eredményezheti biztonságérzetünk megteremtését

A családi együttélés során leggyakrabban felmerülő kérdésekből szemezgetve ajánlok megfontolásra néhányat a téma kikerekítésének érdekében. (A válaszaim kellő kritikával kezelendőek, és nem feltétlenül a legüdvözítőbbek, talán továbbgondolást érdemelnek.)

Visszaszorítjuk a kontaktokat, de mennyire? Ennek mértékét csakis személyre szabottan tudjuk meghatározni. (Mindannyian eltérő szociokulturális közegben élünk és más értékrenddel, vérmérséklettel, stb. rendelkezünk.) Először magunknak kell jól átgondolnunk ezt a járványügyi történések ismerete alapján, majd a velünk együtt élőkkel kell közös nevezőre kerülnünk ez ügyben. (Előbbi tájékozódási képességünket teszi próbára és önismeretünket gazdagítja, utóbbi pedig szociális kompetenciáinkat, konfliktuskezelésünket és önérvényesítésünket fejlesztheti. )

Miképpen tudjuk biztosítani idősebb rokonainkat arról, hogy nem kaphatják el tőlünk, a fertőzést, ha találkozunk bárkivel? Mindenekelőtt kellő higiénés előkészületekkel és nyílt kommunikációval. Ha már tudják, hogy mi találkoztunk bárkivel, akkor ők dönthessenek arról, hogy miként akarnak velünk eztán érintkezni. Ezt kölcsönösen érdemes megbeszélni!

A szükségleteink háttérbe szorulnak, az igényeinket lejjebb adjuk, de milyen áron?

A saját testi-lelki egyensúlyunk érdekében a biztonságot szem előtt tartva kell jó döntést hoznunk. Amikor az igényeinknek megfelelő cselekedeteket, tehát a megvalósítást fontolgatjuk, akkor az érintetteket is próbáljuk meg - szükség szerint - beavatni gondolatainkba. Kérjünk bátran véleményt, és jussunk egyezségre. Ebben a döntést és a felelősséget is közösen kell vállalniuk az érintetteknek. Minél részletesebben gondoljuk át a helyzetet, annál nagyobb elővigyázatossággal járhatunk el!

Hogyan hat baráti körünkre és párkapcsolatunkra a karantén? Érdemes e tekintetben is egymást megkérdezni. Az igényeink egyeztetésével egymáshoz is közelebb kerülhetünk. Sok kreatív megoldást kikísérletezhetünk közösen, amennyiben szeretteinket is beavatjuk!